A legkülönlegesebb módot találta meg az ünneplésre hazánk egyik legnagyobb divatmárkája. Ezt a koncepciót és debütálást egyszerűen csak imádni lehet. A Sugarbird legújabb kollekciójának arca a tulajdonos és alapító Jagasics v. Csonka Hedvig édesanyja, Mici néni. Nem csak inspirálta a tervezőket, de a teljes kollekciót és annak megjelenését is köré építették fel, hiszen Mici néni 70. születésnapján hozta ki a Sugarbird a Birds & Roses kollekciót, aminek a kampányarca is ő maga.
Rózsák, családi portré, ünneplés. Talán ezek a szavak jutnak először eszünkbe, ha a Sugarbird Birds & Roses kollekció kampányképeit nézegetjük. Ez a kollekció több okból kifolyólag is különleges, hiszen emeljük ki, hogy már a debütálás előtt ikonikussá vált az egyik termék. A műszőrmével díszitett dzsekit ugyanis gyakorlatilag sold outtá lehetett volna kikiáltani már a megjelenés előtt, mivel akkora lett rá a kereslet. Nem kell megijedni, mert izgalmas overálok, basic nadrágok és hát természetesen a kampány főszerepében tündöklő rózsás álom ruhák is részei a kollekciónak. Jagasics v. Csonka Hedvig és a Sugarbird csapata mindig szeret minket meglepni nem mindennapi kampányanyagokkal, de ezúttal igazán megható és inspiráló fotósorozat és kollekció született.
„Sok alkalommal elmeséltem már, hogy a családom hatalmas támaszom és segítségem volt a pályám kezdetekor. Ahhoz, hogy ilyen ambícióval tervezzem meg a márka életét és az, hogy egyáltalán érdekeljen a divat világa, abban bizony nagy befolyása volt a nagymamámnak, pontosabban nem csak neki, hanem a dédimamámnak és gyakorlatilag édesanyám ágán minden nőnek. Egymásnak adták át a varrás művészetét és minden fortélyát, így engem is anyukám tanított meg varrni. Rengeteg energiát fektetett abba, hogy megtanuljam ezt a szakmát, tényleg hosszú éveken keresztül tanított. Most pedig, hogy anyukám 70 éves, arra gondoltam, hogy egy különleges ajándékkal lepem meg őt. Egy teljes kollekciót az ő tiszteletére terveztünk meg, aminek kampányanyagát is kivel mással, mint vele örökítettünk meg. A teljes Birds & Roses kollekciót tehát édesanyám ihlette, amiben a rózsák és a vegán bőr játszanak főszerepet, hiszen ő is mindig nagyon vagány, belevaló volt, a rózsákkal pedig automatikusan adni tudjuk az ünnepi életérzést. Fantasztikus napot töltöttünk el a stúdióban, amikor elkészült Pejkó Gergővel, és a Sugarbird csapattal a divatanyag. Természetesen a teljes kollekciónak is anyukám lett az arca, hiszen nem árulok el újat azzal, hogy ő a legnagyobb Sugarbird rajongó. Minden korosztályt lefed egyébként a Birds & Roses, hiszen amint a fotóanyagon is látható, a lányomon, Maján is pont ugyanannyira tökéletesen állnak a kollekció darabjai, mint édesanyámon. A koncepciónk egyértelműen egy family portré volt, amit már nagyon sokan feldolgoztak klasszikus módon, köztük az egyik leikonikusabban a Dolce & Gabbana hozta Madonnával. Mindig is imádtam bennük egyébként azt, hogy a kampányaikba becsempészik a családot és azt a pozitív olasz életérzést, ami rendkívül inspiráló. Azt gondolom, hogy ez az életigenlő, mediterrán virtus abszolút működött a mi kampányunk esetében is. Látható a sorozatban egy nagy Sugarbird családi fotó is, amin a kollégáim is feltűnnek. Annyira megkedveltük egyébként ezt a projektet, hogy jövő héttől szeretnénk elérhetővé tenni mindenki számára egy „élményfotózás a Sugarbird csapatával” lehetőségét. Így profi képek készülhet bárkiről, amely nem csak egy megszokott családi portrét eredményez, hanem egy általunk kitalált kampányanyag, divatanyagát is.” – mondta el Jagasics v. Csonka Hedvig.
A kampányanyag magáért beszél. A Sugarbird és Pejkó Gergő fotógráfus egyébként nem először dolgozott együtt.
„Hédinek volt a Dolce & Gabbana egyik korábbi kampánya által inspirált family portré az elképzelése. Természetesen minden kampány esetén fontos a nemzetközi példa, de mi ezt tovább vittük Sugarbird irányba és kicsit leegyszerűsítve igyekeztünk megvalósítani. Eredetileg azok olyan gigantikus produkciók, amiket megpróbáltunk egy egyszerűbb verzióban hozni. Klasszikus fotográfia, az olasz-szicíliai puritán hangulatot kölcsönöztük, de akár lehetne magyar vidék is. A végeredményt én szeretem, hiszen ez a stílus abszolút közel áll hozzám. Korábban készítettem már hasonló koncepcióban egy fotóalbumot a Punnany Massiv zenekarnak.” – mondta el Pejkó Gergő.
A Birds & Sugarbird kollekció tehát október 19-től érhető el a Sugarbird üzletekben és online. Izgalmas út áll az új koncepció előtt, mivel a most debütáló darabok inkább a basic vonalat képviselik, azonban sok további újdonság is várható még a kollekción belül a közeljövőben.